Mérete: 82466
hektár
Üzemeltető:
Hortobágyi Nemzeti Park Ig.
cim: 4024 Debrecen, Sumen u. 2.
telefon: (52) 529-920
Tájékoztató:
A nyárra kiaszott szikes puszta láttán talán meglepő, hogy e táj arculatát döntően
a vizek formálták. Az utolsó eljegesedési időszak közepéig a Sajó és Hernád hordalékkúpjának
számító területen 20-30 ezer évvel ezelőtt a Tisza vette át az uralmat, felvéve mai
lefutási irányát. Ettől kezdve a Tisza folyó több-kevesebb rendszerességgel érkező
áradásai határozták meg a táj sorsát.
A Hortobágy az elmúlt néhány tízezer évben egy többé-kevésbé fátlan, később különböző
mértékben szikesedő, dél felé lejtő, lapos hordalékkúp-végződés, melyet alacsony
fekvése miatt időszakos áradások - legmagasabb hátjait kivéve - viszonylag rendszeresen
érintettek. A Hortobágy tehát nagyon is különös füves puszta, mert míg a kelet-európai
sztyeppöv erdők felé eső, azaz legnedvesebb éghajlatú zónájában a legnagyobb területet
mély talajvizű löszpuszták foglalják (inkább csak foglalták) el, addig a Hortobágy
végig magas talajvizű maradt, időszakos felszíni elöntésekkel és áradásokkal. A hortobágyi
szikesekhez megjelenésükben meglepően hasonlóak a rövid füvű sztyeppzóna és a hideg
félsivatagok folyóártereinek idősebb részei, például Mongóliában. A füves puszta
fennmaradásában az Európában egyedülálló kiterjedésű, folyamatosan meglévő szikesedés
mellett a természetes, vadon élő nagyemlőscsordák rágása-taposása is jelentős szerepet
játszott akkor, amikor a kontinens nagy részén az eljegesedés után, a földtörténeti
jelenkorban gyors tempójú beerdősödés indult meg. Utóbbiak szerepét a földműves,
majd félnomád-nomád pásztorkodó kultúrák megjelenésével egyre inkább a háziállatok
nyájai-gulyái vették át.
A Hortobágy Európa legnagyobb olyan összefüggő szikes talaj-előfordulása, ahol a
kötött és középkötött infúziós lösz és ártéri üledékeken a legváltozatosabb szolonyec
és szoloncsákos szolonyec típusok találhatók meg sokszínű mozaikosságban.
Emberi tevékenység nyomai már a mezolittól is bizonyíthatóak. A réz- és bronzkor
folyamán emelték a helytelenül kunhalmoknak is nevezett kurgánok, halmok nagy részét,
amelyeket azonban a későbbi, népvándorláskori nomád népek is használtak temetkezésre
vagy őrhelyként. A mocsarak közötti földszigetek jó talajú szántóikkal, másutt legelőkkel,
alkalmasak voltak az ember tartós letelepedésére is. A legelőgazdálkodás komolyabb
szerepet kapott a Hortobágy életében, mint az Alföld más alig vagy nem szikes talajadottságú
részein. A középkori falvak emlékét templomromok és a gyakran pusztanevekké vált
régi helységnevek őrzik, mint például Papegyháza, Zám, Derzs, Máta, Angyalháza. Ezek
néhánya a tatárjáráskor semmisült meg. A természetes okok miatt sem jelentős kiterjedésű
erdők maradéka a török hódoltság alatt, a megmaradt településekkel együtt pusztult
el. A mocsarakkal körülvett legelőkön, ahol a jószágok oltalom alatt voltak, "szilaj-félnomád"
pásztorkodást folytathattak. Az elnéptelenedett terület jelentős része a töröktől
kiváltságokat nyert mezőváros, Debrecen kezébe került. A Tisza áradásai többnyire
dús legelőt biztosítottak a cívis gazdák gulyáinak. A vízellátás jobb volt mint manapság.
Így virágozhatott fel itt a 16.-17. században a magyar szürkemarha tartása és exportja
Nyugat-Európa városaiba. Fontos kereskedelmi útvonalak is igazodtak ehhez a "csapáshoz".
Ilyen volt a "sóút" is, amelyen az erdélyi sóbányák kincsét szállították Debrecen
és Buda felé. A főbb utak mentén álló csárdák többségét még a 17. század végén építették,
és a múlt században is legalább negyven működött közülük. Vizes időkben a hidak jelentették
a folyókon, holtágakon való átkelés egyetlen lehetőségét. Ezen okból létesítették
a híres Kilenclyukú hidat is. A múlt század közepén, 1846-ban, Tiszadobnál azonban
megkezdődött a Tisza szabályozása. A kanyarulataitól megfosztott, gátak közé terelt
folyó nem áraszthatta el többé termékeny iszapjával a Hortobágy laposait, nem táplálhatta
a holtágak és a távolabbi területek mocsárvilágát. Azzal azo ban, hogy a modern kori
folyószabályozás az időszakos áradásokat megszüntette, sok helyen nemhogy növelte
volna a szikes jelleget (mint az sokfelé olvasható) hanem inkább csökkentette, a
talajok sztyeppesedése (a talajvízszint csökkentése) révén. A századforduló óta eltelt
időszak számos új törekvést hozott. Az igazi erőket felvonultató természetátalakító
munka az ötvenes években kezdődött meg itt. A Hortobágyot csatornákkal hálózták be,
és megpróbálták ráerőszakolni a nagyüzemi, monokultúrás mezőgazdaságot. A puszta
pedig az ősi paraszti, pásztorkodó és halászó életformájával, háziállataival, ősgyepeivel,
vizeivel és élővilágával haszontalan, "a múltból itt rekedt csökevénnyé" vált, amelynek
a felszámolása - a központi szándék szerint - csak idő kérdése volt.
Az egész nemzet hasznára vált, hogy a Magyar Pusztaért aggódó nagy írónk, Móricz
Zsigmond haladó gondolata jutott érvényre, és létrejöhetett Nobel-díjas tudósok által
is támogatott több évtizedes előkészítő munka után 1973-ban, hazánk első és máig
is legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja - százegy évvel a világelső Yellowstone
Nemzeti Park megalapítása után. A Hortobágyi Nemzeti Park (akkor) 52 ezer hektáros
területe a folyamatos bővítések révén ma már 82 ezer hektár védett területet foglal
magába. A hortobágyi pusztáknak a nemzeti parkba eső része már a kezdetektől fogva
jelentős nemzetközi elismerést élvezett, egésze bioszféra rezervátum lett, később
felvételt nyert a nemzetközileg is elismert vízimadár élőhelyek sorába (Ramsari egyezmény),
1999 december elsejétől pedig az UNESCO által adományozott, a "Világörökség része"
megtisztelő címet is elnyerte. A bizottság értékelése szerint a magyar Puszta máig
fennmaradt kiemelkedő példája a több évezrede folyó tradicionális földhasználatnak,
amely tartós együttélést tett lehetővé ember és természet között.
|
